Pages

.

Noragami



12 éven aluliaknak nem ajánlott! 

Hát,voltak részek,amint szétröhögtem magam... Már a történet is tetszetős volt,hiszen ezért vágtam bele a megnézésébe.Egy kis romantikus rész is belekerült a történetbe,viszont a hangsúly nem itt van.Talán lányként emiatt tartottam ki a megnézése mellett.Mindenesetre ez az anime igen csak szórakoztató a legtöbb korosztály számára,szóval ezt az anime-t is csak ajánlani tudom.

Történetünk főhőse egy Yato nevű ex-hadisten, aki a jelenkor kevés háborúi miatt elfelejtődött. A fő célja épp ezért egy szentély és követők szerzése. Ehhez aprópénzért a hozzá imádkozó emberek kívánságait kell teljesítenie. Ebben lesz segítségére a többi főszereplő: egy Hiyori nevű középiskolás lány és egy Yukine nevű fiú, akiből az isten Regáliája, avagy fegyvere lesz. Sokan azonban akadályozzák is célja elérésében. Megismerhetjük a túlvilág gonosz szellemeit és isteneit, akik folyamatosan az emberek megrontásán és zavarkeltésen munkálkodnak. Azonban mint a legtöbb shonen animében, az önös célt itt is felváltják majd nemesebb célok, például valaki bármi áron való megmentése.(Animeaddicts)

Részek Online:

1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész
12.rész
reade more... Résuméabuiyad

Nisekoi



14 éven aluliaknak nem ajánlott! 

Ezt a könnyed anime-t direkt nyár végére tartogattam.Aranyos,romantikus és vicces.Minden meg van benne.Nagyon tettszettek a szereplők reakciói,külön öröm,hogy félvér a főszereplő.Minden érdeklődőnek csak ajánlani tudom ezt a történetet.

Megismerhetjük a szerelmes pár egyik tagját Ichijou Raku személyében, aki egy teljesen átlagos, elsős gimnazista fiú, akinek - akármilyen hihetetlen - nincsen semmilyen szuper képessége, nem lő lézert a szeméből, nem tud láthatatlanná válni és bolygót robbantani sem, de... A helyi Yakuza család, a Shuei-Gumi ifjú örököse, ami igen sok problémát okoz mindennapi életének folyásában, ugyanis nem volt még barátnője és nehezen barátkozik az iskolában is, de a tíz évvel ezelőtti ígéret még mindig élénken ég emlékezetében, azt az apróságot leszámítva, hogy már nem emlékszik sem a lány nevére, sem pedig arra, hogyan nézett ki. Vajon ki lehet ez a lány? Ez a kérdés lesz a történetünk fő mozgatórugója... Illetve még van itt pár más dolog is...(Animeaddicts)

Részek Online:

reade more... Résuméabuiyad

Gin no Saji

Képtalálat a következőre: „Gin no Saji”

12 éven aluliaknak nem ajánlott! 

Ez az anime már az első 5 percben mosolyt csalt az arcomra.Egy nem mindennapi témát dolgoz fel és rengeteg humor is látható.Mindenkinek ajánlom,aki szeretne egy jóízűt nevetni,kikapcsolódni.

Főhősünk egyetlen célja, hogy minél messzebb kerüljön a családi fészektől és a szülői elvárásoktól, így vetődik el ebbe a dilinyósokkal tűzdelt bentlakásos iskolába, ahol tejipar szakirányon kezdi meg tanulmányait. Meglepetésére az általános iskolai tárgyak terén teljesen ütődöttnek látszó osztálytársai bámulatos szakmai tudással rendelkeznek, s mindennek a tetejében még határozott céljaik is vannak a jövőjüket illetően, amit főhősünk nem állíthat magáról. Persze ha nem lenne elég, hogy Hachikennek most már ideje lenne kilábalnia a céltalanságból, meg kell birkóznia a hajnali ébresztők, a tanórák, a gyakorlat és a kötelezően választható szakkör fáradalmaival, persze mindezt úgy, hogy vállát gyakran nem csak a saját gondjai nyomják.(Animeaddicts)

Részek Online:

1.évad
1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész

2.évad
1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész
reade more... Résuméabuiyad

Cossette no Shouzou



16 éven aluliaknak nem ajánlott! 

Az anime hangulata igen csak különös.Ha több részes lett volna,én nem hiszem,hogy végig néztem volna.Valamiért jobban szeretem a könnyedebb történeteket.Ezért csak az kezdjen bele,aki bírja az ilyesmit :)

Bús, komor műnek lát neki, aki ebbe belefog. Főhősünk, aki egy eladó egy régiségboltban, egy frissen érkezett XVIII. századbeli étkészlet egyik poharában egy fiatal, úri lányt és a történetét látja meg. Eme történet pedig nem más, mint egy gyilkosság, amely lassan-lassan feltárja titkait nekünk, nézőknek. Kérdések pattannak ki a fiú agyából: „Megőrültem? Szerethetek-e egy pohárba zárt tüneményt?” Egy valóságtól eltávolodott világban találkoznak, és megismerik egymás történetét. Aki a három részes sorozat megnézésre adja a fejét, az nem várhat mást, mint bűnt, büntetést, vért, fájdalmat és reménytelen szerelmet. Egy ifjút, aki mindent megtesz, hogy együtt lehessen egy több száz éve meggyilkolt lánnyal.(Animeaddicts)

Részek Online:

1.rész
2.rész
3.rész
reade more... Résuméabuiyad

Aoi Bungaku Series



18 éven aluliaknak nem ajánlott! 

Ez az anime komolyabb,irodalmi hangvételű.Számomra is egyszer nézhetős,viszont egy jó alkotás.Ezért ezt az anime-t olyanoknak tudom ajánlani,akik értékelik a komoly mondanivalókat egy történetben.

Hat történetet ismerhetünk meg az anime-n belül. Hat különböző, mégis kegyetlenül hatásos, ijesztő vagy éppen szomorú, ám mindenképpen elgondolkodtató történetet. Emellett négy olyan japán szerzőt is, akik mára egytől egyig az irodalom nagyjainak táborába emelkedtek.(Animeaddicts)

Részek Online:

1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész
12.rész

reade more... Résuméabuiyad

Ano Hana



12 éven aluliaknak nem ajánlott! 

Először azt hittem,az anime nem fog nyomot hagyni bennem :) De nem így lett. Az anime komoly,érdekes és szomorkás is egyben.A karakterek igazán szerethetőek.Bár a vége kicsit tömörre sikeredett,élvezhető volt.Bár szerintem ez is egy egyszer nézhetős darab,mert nem hiszem,hogy még egyszer megnézem.Egyszerűen nem volt benne olyan rész,ami kiváltotta volna azt a "hűha,hadd éljem át még egyszer,visszapörgetek" érzést.

Nos, főhősünknek, Jinta Yadomi-nak ez a kivételes dolog megadatott. Méghozzá nem is akárhogyan, ugyanis az egyik gyermekkori barátja szelleme tért vissza hozzá. Ő Menma, egy rendkívül aranyos és harsány lány, aki még kiskorában elvesztette az életét egy balesetben. Ezzel a balesettel teljesen megváltozott minden. Jinta magába zárkózott, és mostanra már odáig jutott, hogy még iskolába sem hajlandó járni. Pluszban még Menma visszatérése is zavarja valamilyen szinten. Néha már úgy érzi, hogy teljesen megőrült és nem csak ő hiszi ezt, hanem a környezete is. Ugyanis mások nem láthatják Menmát, csakis ő, ezért akarva akaratlanul is néha úgy tűnik, mintha magában beszélne.(Animeaddicts)

Részek Online:

1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész


reade more... Résuméabuiyad

Gokukoku no Brynhildr


16 éven aluliaknak nem ajánlott!
 

Ismerkedjünk meg főszereplőnkkel, a szöszi Murakamival, aki látszólag hétköznapi srácnak tűnik, sőt, igazából az is... Bár kicsit zárkózott és annyira az osztálytársaival sem barátkozik, talán ennek köszönhető, hogy ennyire jók a jegyei, ugyanis nem igazán vonja el semmi a figyelmét a tanulásról. Bár azért a klubtevékenységekben próbál aktívan részt venni, már amennyire aktívnak nevezhető, hogy egyedüli tag egy klubban. Ez a klub nem más, mint a csillagász klub, ahol Murakami egy régi csillagvizsgálóban fürkészi az eget, itt nyugodtan a gondolataiba tud merülni és egy lányra gondolni, akit egy szerencsétlenség következtében már több mint tíz évvel ezelőtt elveszített. Ezt a lányt Kuronekónak hívták, és amellett, hogy nagyon kedves és aranyos lány volt, szentül hitt a földönkívüliek létezésében és azt állította, hogy látott is már idegeneket, amit szeretett volna a fiúnak is megmutatni. Azonban az odavezető úton egy végzetes baleset érte a gyerekeket, amit Murakami túlélt, Kuroneko azonban életét vesztette. Hiába teltek el hosszú évek, főhősünk még most sem tudta teljesen túltenni magát ezen a tragédián, még mindig elevenen élnek benne a történtek. Viszont azt még legelvetemültebb álmában sem merte volna gondolni, hogy hamarosan újra láthatja legkedvesebb barátját, vagy talán csak a hasonmását? (Animeaddicts)

 Részek Online:

1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész
12.rész
13.rész

(Köszönöm az animeaddicts-nak,hogy elérhetővé tették!)
reade more... Résuméabuiyad

Love Stage!!



16 éven aluliaknak nem ajánlott! 

Kövezzetek meg... de nem szeretem se a Shounen Ai-t,se a Yaoi-t. De én ezen az animén szétröhögtem magam :D Igaziból a borítóképén akadt meg a szemem,és nem is figyeltem meg a műfaját.Lehet jól is tettem,különben nem hiszem,hogy megnéztem volna.Ez is az idei év egyik kellemes csalódása.

Ismertető ideiglenesen angolul : http://myanimelist.net/anime/21105/Love_Stage!!


Részek Online:

1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész

reade more... Résuméabuiyad

Black Bullet

Képtalálat a következőre: „Black Bullet”

16 éven aluliaknak nem ajánlott! 

Az anime grafikája,színei alapján nem arra gondol az ember,hogy a horror is műfaja.Pedig valójában én pont ezért figyeltem fel az animére.A vígjáték része pedig kompenzálta a sok vért.Már-már kezdem azt érezni,hogy igen is szeretem ezt a műfajt,annak ellenére,hogy mindig mondogatom,hogy nem.Pedig már sok ilyen "kellemes csalódás" ért.

A 2031-es Tokiói körzetben járunk. Már több mint 10 éve elszabadult egy vírus, melyet Gastrea-nak neveznek. Ez a vírus arról nevezetes, hogy akit megfertőz, az átváltozik valamilyen mutálódott állattá, ha a testének több mint 50%-át a vírus képzi. Viszont szerencsére ez a vírus csak testnedvek által terjedhet. A különféle Gastrea-kat pedig csak Varaniummal lehet megsebezni igen gyors regenerálódásuk miatt. A Varanium egy olyan anyag, amelyet a vírus nem képes elviselni, ezért ha érintkezik vele, elkezd "bomlani".(Animeaddicts)

Részek Online:

1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész
12.rész
13.rész
(Köszönöm az animeaddicts-nak,hogy elérhetővé tették!)

reade more... Résuméabuiyad

Ao Haru Ride





Az egyik kedvencem a 2014es nyári animék közül.Nem okozott csalódást.Az első résztől kezdve mindig követtem,és azonnal megnéztem az új részt,amint kijött a felirat.A mangát még nem olvastam,de amint vége az animének,elolvasom mert nagy kedvem lett hozzá .) Aki szerette a Sukitte Ii Na Yo-t,annak az Ao Haru Ride is elfogja nyerni a tetszését.Ez egy igazi,csajos anime :)

A történet egyszerű,de még is nagyszerű.Yoshioka Futaba és Tanaka Kou régen egy iskolába jártak,és szerették egymást.Egy nap Kou anélkül,hogy bárkinek szólt volna,iskolát váltott és el is költözött a nyári szünet alatt.3 év múlva Yoshioka levetkőzte magáról az aranyos kislány stílusát és fiúsabban kezdett viselkedni.Megjelenik egy srác,aki kísértetiesen hasonlít Tanaka Kou-ra.Mint kiderült,valóban Tanaka tért vissza,ám nem csak a neve változott meg Mabuchi Kou-ra,hanem a személyisége is nagyot változott.Azt,hogy hogyan bontakozik ki barátság,vagy szerelem kettejük között,megtudod,ha megnézed az animét.


Részek Online:

1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész
12.rész

13.résznek titulált,de valojában OVA
OVA


Elvileg lesz következő évad.
reade more... Résuméabuiyad

Bokura wa Minna Kawaisou



14 éven aluliaknak nem ajánlott! 

Igazság szerint,már majdnem kiléptem a videóból,amikor a 16.perctől(igen eddig bírtam...) érdekes lett a történet.A grafika igen csak hívogató,és a történet olyan eszelős,amilyennek kinéz :)

Thanks to his parents' job transfer, high school freshman Kazunari Usa finally gets to enjoy living on his own in the Kawai Complex, a boarding house that provides meals for its residents. Ritsu, the senpai he admires, also lives in Kawai Complex, as do a few other "unique" individuals: his masochistic roommate Shirosaki; beautiful, big-breasted Mayumi who has no luck in finding men; and sly, predatory college woman Sayaka. Surrounded by these people, Usa never finds his daily life boring.(Myanimelist) >> Hamarossan lefordított változatban is.

Részek Online:

1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész
12.rész





reade more... Résuméabuiyad

Yesterday - Vissza a gyerekkorba



A movie magvas gondolatai miatt,nem igazán ajánlom gyerekeknek,inkább az idősebb középiskolás korosztálytól érdemes megnézni.A mű gyönyörű érzelmeket mutat be.Bár régi grafikájú,én ugyan olyan kedvvel néztem végig,mint az újakat... bár gondolom mindenki tudja,hogy a régebbieket szívesebben megnézem :)

(Spoilert tartalmaz)
Okajima Taeko Tokióban él, egy cégnek ír könyvismertetőket. Egy nap úgy dönt, hogy kivesz 10 nap szabadságot, és vidékre utazik a testvére férjéhez. 27 éves, és még soha életében nem töltött el vidéken hosszabb időt. Nem voltak odavaló rokonai, akikhez a nyári szünetben elutazhatott volna. Most azonban habozás nélkül vonatra ül, és elindul Yamagatára, ahol testvérének benibana ültetvénye van. Taeko ennek nagyon örül, mert végre kiszabadulhat a város nyüzsgéséből, élvezheti a vidék szépségét, és besegíthet a benibana betakarításában és feldolgozásában. Utazása során azonban előjönnek ötödik osztályosbeli emlékei. Taeko mindenre emlékezni kezd: az első ananászára, szerelmére, és még sok egyéb más dologra is. Nem tudja, miért történik ez. Lehet, hogy az emlékei szeretnék figyelmeztetni valamire? Megérkezése után az ültetvényen ő is keményen dolgozik a többiekkel együtt. A fizikai munka elfárasztja, de ez más érzés, mint Tokióban. Megszereti a vidéki életet, de szabadságának napjai lassan letelnek. Mindeközben megismerkedik Toshioval, aki szintén gazdálkodik. Korábban ő is városi volt, de a vidéki élet jobban vonzotta. Most egy biokertészete van, ott él és dolgozik. Taeko nagyon jól tud vele beszélgetni, vele még a legmélyebb érzéseit is meg tudja osztani. Lenyűgözi Toshio egyszerű jelleme.(Animeaddicts)

Online:
Megnézem!
reade more... Résuméabuiyad